2014. február 3., hétfő

A nyaraló, második nap

Sziasztok. Itt is vagyok a következő résszel. Köszönöm ismét a megtekintéseket. 







Zayn teljesen elvarázsolt. Miután a többiek hazaértek estefelé, mondtuk Zaynnel, hogy mi is elmegyünk egy kicsit sétálni, és majd valamikor megyünk. Felvettük a cipőinket, majd elmentünk egy dombhoz, amiről  az egész környéket be lehetett látni. -Zayn ez a hely gyönyörű. -mondtam, bár még mindig nem tudtam ,hogy hol vagyunk, de a fiúk azt mondták, hogy ez titok. Erről csak ők, és a családtagjaik tudnak. -Tudom. A srácokkal jöttünk egyszer fel ide, és azóta ha itt voltunk, és valami gondom volt, akkor mindig ide jöttem. Gondoltam, megmutatom neked ezt a helyet. -Köszönöm Zayn. Innen az egész környéket be lehet látni, és így sötétben még csodásabb a kivilágított épületek miatt. -Örülök, hogy tetszik. Figyelj csak! A húgomnak Safaa-nak holnap lesz a születésnapja, és úgy döntöttünk, hogy itt tartjuk meg. Apu és anyud is eljönnek, meg a fiúk családja is. Szóval mi lenne, hogyha akkor jelentenénk be azt, hogy összejöttünk? -Nem is tudom Zayn. Végül is, az a nap a húgod napja lesz, és nem hinném, hogy aznap kéne, mert neki kell a középpontban lennie, valamint nem tudom, hogy anyuék hogyan állnának ehhez hozzá. Félek, hogy eltiltanak minket egymástól, és ha ez kiderül véletlenül a nyilvánosság előtt is, akkor a rajongóitok is utálni fognak. Nem akarom, hogy gyűlöljenek. -Ne félj. Nem lesz baj, a rajongók pedig imádni fognak téged, mert imádnivaló vagy. Lizzie, ha a rajongóim tényleg a rajongóim, és szeretnek engem, akkor elfogadják azt, hogy én veled vagyok boldog, és örülnek neki. Ha ellenünk vannak, akkor pedig nem is voltak a rajongóim. Én szeretlek, csak ez a lényeg, és a srácok is kedvelnek, a szüleink pedig nem fogják ellenezni, ígérem. -mondta Zayn, majd elém lépett, teljesen magához húzott, átkarolta a derekamat, és megcsókoltuk egymást. Beletúrtam most is tökéletesen beállított hajába, és miután levegőhiány miatt elváltak ajkaink úgy döntöttünk, hogy mivel már hűvös van, és késő is, ezért visszamegyünk. Mikor visszaértünk a többiek már aludtak, így mi is felmentünk a szobánkba, lezuhanyoztunk egymás után, utána pedig befeküdtünk az ágyba, ahol Zayn átkarolt és a mellkasára húzott, és szívverését hallgatva aludtam el. Másnap korán keltem fel, hiszen ma lesz Safaa szülinapja és még be kell vásárolni a kajákhoz, meg ajándékokat kell venni. Ezért Eleanorral tegnap még reggel mielőtt elmentek megtárgyaltuk, hogy ma elmegyünk, és bevásárlunk. Így is volt. Reggel köszöntöttük egymást már teljesen elkészülve, ittunk kávét, és indultunk is a boltba. Vásároltunk süteményeket és főznivalókat, meg persze alapanyagot a tortához, mivel azt mi készítjük el neki. Utána az ajándékokat választottuk ki, és a fiúk helyett is vettünk, ha véletlenül elfelejtenék, vagy éppen nem jó ajándékot vennének. Három órás vásárlás után 10 (!) hatalmas szatyorral tértünk vissza a házba, és mivel a fiúk még aludtak, így a süteményeket gyorsan eldugtuk a pincébe Niall és a srácok elől. El csinálta a reggelit, én pedig nekiálltam a spagettinek. A szósz fél óra után kész volt, a tésztát pedig csak később csináljuk meg hozzá, hogy friss legyen. A fiúk lerobogtak a lépcsőn, és enni is kezdték, majd El-lel mi is leültünk reggelizni. Miután mind kimentek, Zayn egy gyors csókot lehelt a számra, majd indult kifelé, de én utána szóltam halkan. -Drágám. Rémlik, hogy ma van a húgicád szülinapja? Nem ártana, ha indulnál, és vennél neki valamilyen ajándékot, mert én már vettem, ahogyan El is, és szerintem a fiúk is azért rohantak, úgyhogy siess, mert 3 óra is itt is vannak. -mondtam, majd ő is elindult, mi pedig Eleanorral elkészítettük a tortát. Szerintem nagyon jól néz ki, itt egy kép mind 2 tortáról, mivel a sok vendég miatt kettőt kellett csinálni:

Ez az első torta
 Ez pedig a második
Éppenhogy készen lettünk és át tudtunk öltözni, a vendégek már jöttek is, még szerencse, hogy a fiúk is visszaértek fél órája. Én bemutatkoztam anyuval mindenkinek, és mind nagyon kedvesek voltak velünk, aminek örültem. Végül Zayn családja következik. Anyu bemutatkozott külön nélkülem, mert Yaserrel kimentek az ajándékokért. -Anyu, lányok ő itt Elizabeth. Alice lánya. -Nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket. -Mi is örülünk Elizabeth.-szólaltak meg a lányok és Patricia. -Szólítsatok csak Lizzie-nek. -mondtam, majd a legkisebb lányra, Safaa-ra néztem. -Gondolom te vagy a szülinapos. Tudnál nekem segíteni egy kicsit a konyhában? -Igen.-válaszolta nevetve. Kézen fogtam, és kimentünk megteríteni, végül pedig mind asztalhoz ültünk. Az ebéd jó hangulatban telt, utána mind a nappaliba mentünk, és kezdődött az ajándékozás. A fiúk ajándékait fent leellenőriztük, hogy megfelelnek-e. Louis egy nagy nyusziplüsst vett neki, ami egy répát-ugyan mi mást várhattunk Loutól- tartott a mancsában. El még odaadta neki a karkötőt amit Lou segítésére vettünk, és jöttek sorba a többiek. Mind jó ajándékokat vettek, így odaadtuk pluszba nekik amiket még azért vettünk, majd a két-két ajándékunkkal mi is lementünk. Safaa sikongatott és kacagott az ajándékok láttán, nagyon örült nekik. Végül behordtuk a süteményeket, és a tortákat is, majd Patricia felszeletelte mindenkinek. Szerencsére úgy sütöttük, hogy mindkettőből jusson mindenkinek. Egész éjszaka ment a szórakozás, de utána a szülők a szomszédos házba mentek, amit Louék kibéreltek a családoknak, mi pedig ott maradtunk és maradt még Doniya, és Gemma is, mert üvegezést terveztünk. És akkor sütemények és egy kis pia társaságában kezdetét vette a nagyok bulija, az üvegezés.

Remélem tetszett. Komikat várok!! Rencsy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése