2014. február 7., péntek

Az üvegezés

Sziasztok. Sajnálom, hogy csak most hozom az új részt, de eddig nem volt rá időm, de végre itt van és olvashatjátok. Remélem, hogy megfelel. Tudom, hogy kicsit összecsapott lett, de nem igazán volt ihletem sem az utóbbi időben szóval Sorry ha nem tökéletes. Várok komikat, mert ha nem lesz, akkor megszüntetem a blogot, mert látom, hogy megnézitek, meg minden, de komik nélkül olyan mégis, mintha magamnak írnám. Tudnom kellene, hogy tetszik-e a blog, hogy jó-e így, vagy pedig változtatnom kellene valamin. Ha nem tetszik rajta valami, akkor írjátok meg, hogy tudjam mi nem jó rajta, és tudjak változtatni, hiszen: Néma gyereknek anyja se érti a szavát.  
Jó olvasást mindenkinek!

Tehát kezdetét vette az üvegezés, amit Louis kezdett, és az üveg Harryre mutatott. -Harry drága. Felelsz vagy mersz? -Merek Lou drágám. -mondta Harry, mire mi nevettünk rajtuk, és Louis már adta is Harrynek a feladatot. -Fogd meg azt a süteményt és tömd be a szádba. -Harry meg is tette, de nem volt könnyű dolga, mivel Lou a legnagyobb sütit választotta ki, de Harry nehezen de begyűrte a szájába, mi meg már dőltünk a röhögéstől, ahogyan kínlódott. Végül ő pörgetett, és az üveg Gemmán állt meg, mire ő a felelést választotta. -Oké nővérkém. Akkor mondd meg, hogy tetszik-e itt valaki a srácok közül. -mondta neki Harry, mire Gemma kis idő után megszólalt. -Kérdezz mást! -Nem lehet Gemma. Ha nem válaszolsz, akkor vetkőznöd kell. -Héj erről nem volt szó! -szólaltunk fel, mire ők csak intettek, mi meg inkább hagytuk. Végülis Gemma inkább levette a pulóverét, minthogy válaszoljon. Próbáltunk mindig mindent megtenni, hogy ne kelljen vetkőznünk, de nem mindig sikerült. Rajtam még a felsőm és a nadrágom is rajtam volt, ahogyan Zaynen meg Louison is, mivel rajtunk pulóver is volt, mint Gemmán, meg mi a cipőket meg a fiúk a zoknijaikat dobták le magukról. Gemmán a pólója rajta volt, de alul már csak a bugyi, Eleanoron és Doniyán már csak melltartó és bugyi volt, Harryn, Niallen és Liamen pedig már csak alsó. -Oké, akkor Lizzie a feladatod az, hogy csókold meg Zaynt. -Oké Harry. Ne örülj, mert nem fogok vetkőzni. Ha a többi hülye ötletedet megcsináltam azokhoz képest ez a legkönnyebb. -mondtam, majd Zayn felé fordultam, és megcsókoltam. Ő lágyan csókolt vissza, majd bejutásért könyörgött a nyelve a számba, amit megadtam neki, és nyelveink gyors táncot jártak egymással, amit levegőhiány és egyre több szempár miatt befejeztünk. -Oké. Máskor kérj nehezebbet Harry, de most javaslom, hogy menjünk aludni, mert hajnali 2 óra mindjárt, és nem akarom, hogy zombi kinézetem legyen reggel. -A lányok átmentek a többi családtaghoz a szomszédházba, mi pedig elvonultunk a szobáinkba. Gyorsan ledobtam a fürdőben magamról a ruhákat, és felvettem a pizsamámat, majd befeküdtem az ágyba, mert már nagyon fáradt voltam. Nemsokára Zayn is csatlakozott hozzám, majd még egy szenvedélyes csókot váltottunk, végül pedig ölelő karjai között aludtam el, és boldog voltam, mert szeretem őt tiszta szívemből, és nem érdekel, hogy a szüleink mit fognak hozzá szólni.
Reggel gyorsan lezuhanyoztam, mivel este nem volt erőm, majd felébresztettem az egész házat, mivel a család összes tagja itt reggelizik, amit szerencsére nem kell megcsinálni, mert tegnap elkészítettük El-lel. Mikor a reggelivel mindenki végzett, akkor Zayn megköszörülte a torkát, és kérte, hogy figyeljen rá mindenki, mert fontos közölnivalója van. -Szóval. Apu és Alice én nagyon örülök a boldogságotoknak, és remélem, hogy nem ítélitek el az én boldogságomat. Szeretném bejelenteni, hogy Lizzie és én együtt vagyunk, és remélem hogy nincs ellene senkinek sem kifogása, mert senki kedvéért nem hagynám el őt. Ő az akibe életemben először tényleg szerelmes vagyok, és sosem fogom őt elhagyni. -mondta Zayn a végén már a szemembe mosolyogva, amire én egy csókot nyomtam ajkaira. Mind lefagyva néztek minket, majd mind elmosolyodtak és gratuláltak nekünk. Mondanom sem kell, mekkora kő esett le mindkettőnk szívéről, hogy ilyen jól fogadták a hírt. Végül a családdal úgy döntöttünk, hogy inkább mi is hazamegyünk mindannyian Londonba, és inkább otthon leszünk, mert unatkoztunk. Jó volt, de hiányzott anyu és Yaser is. Mire hazaértünk már este volt, mivel egész nap többször meg kellett állni tankolni, meg kajálni is megálltunk, és így otthon csak jó éjt kívántunk Zaynnel, majd az emeleten a saját szobáinkban letusoltunk, majd átjött hozzám, és nálam aludtunk el. Zayn óvóan ölelt át engem, mire én fejemet a mellkasára hajtottam, és pedig arcomat simogatta, és így aludtam el.

Következő rész nem tudom, hogy mikor jön, de szerintem hétfőn vagy kedden hozom majd. Attól függ, hogy mikor kerülök majd géphez. Addig is puszi nektek.
Rencsy
Imádom őt, olyan helyes pasi!! Ahww! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése